Interjúszemle. Ez a PartyAnimals saját magyar nyelvű, szerkesztett összefoglalója az angol nyelvű eredeti interjú alapján; nem a teljes interjú fordítása.
A harmadik album elvileg könnyebb kellene legyen: az előadó már ismeri a stúdiót, a saját hangját, a közönségét és a zeneipari működést. Suki Waterhouse a Rolling Stone interjújában pont az ellenkezőjéről beszél. A Loveland készítése közben azt érezte, hogy minél többet tud, annál több kérdés jelenik meg, és annál nagyobb elvárást tesz saját magára. Az új lemez ráadásul egy olyan életszakasz után született, amelyet ő maga mély személyes változásként ír le: közben anya lett.
Miről beszélt az interjúban?
A Loveland Waterhouse első nagykiadós albuma, és a közreműködők listája is mutatja, mennyire szélesre nyitotta a projektet. Dolgozott Aaron Dessnerrel, a The National zenész-producerével, Amy Allennel, aki többek között Sabrina Carpenter Espresso című slágerének társszerzője, valamint Dan Wilsonnal is. Az egyik dalban Mick Fleetwood dobol. Ezek a nevek önmagukban könnyen elvihetnék a figyelmet, az interjúból viszont az látszik, hogy Waterhouse nem vendéglistát akart építeni, hanem olyan hangszerelési és dalszerzői környezetet keresett, amelyben az új élethelyzetéről természetesebben tud írni.
Ami igazán érdekes volt
Az anyaságot nem külön fejezetként kezeli, hanem olyan változásként, amely átrendezte a saját magáról alkotott képét és így a dalokat is. A Rolling Stone beszélgetése szerint az album szövegei részben ennek a nagy belső elmozdulásnak a lenyomatai. Közben megmarad az a filmszerű, romantikus pop-rock világ, amelyet a korábbi lemezeiről ismerhet a közönség, de a produkció organikusabb és hangszerközpontúbb irányt is kapott. A külső popkulturális kapcsolatok – Taylor Swift, BTS vagy éppen 50 Cent említése – színes részletek, de nem ezek tartják össze az album történetét.
Mit érdemes ebből elvinni?
A legérdekesebb mondanivaló inkább az alkotói bizonytalanság. Waterhouse nem azt állítja, hogy a harmadik albumra megtalálta a biztos receptet, hanem azt, hogy a nagyobb tapasztalat nagyobb önkritikát is hozott. Ez ritkábban jelenik meg a sikeres popelőadók kommunikációjában, pedig logikus: minél több lehetőség áll rendelkezésre, annál több irány közül kell választani. A PartyAnimals olvasatában a Loveland ezért nem egyszerűen új korszak vagy új stílus, hanem annak a dokumentuma, hogyan próbál egy előadó személyes változás után újra meghatározni egy már működő karriert.
Eredeti interjú és forrás
Rolling Stone, 2026. július 11. – az eredeti interjú megnyitása.
