Ilyen, amikor Zola időhurokba kerül

Nyolc év után Zola, a New Level Empire énekese ismét színre lép szólóelőadóként is. A “Valamit a semmiből” című dal – amelyhez egy „időutazásos” klip is készült – csak a nyitánya a hamarosan megjelenő albumának. A „Felhalkítva” lemezen akusztikus, élőhangszeres dalokat hallhatunk majd, melyek az énekes személyes élményeiből születtek.

A New Level Empire frontembere természetesen a zenekari tevékenysége mellett ápolja önálló zenei karrierjét. Ez nem újdonság, hiszen az elmúlt évek során “Zolakusztika” önálló estéin a közönség már megismerhette a zenész korábbi dalait, történeteit, előadásmódját. „Vannak dalok, amik más öltözéket, más hangszerelést és más előadásmódot igényelnek, mint a zenekari popdalok.

Ez egy művészi önkifejezés, szentimentálisabb, mélyebb, akusztikusabb, de a műfaj „mainstreamesebb” változatában. Afféle egyszemélyes kaland.” – meséli Zola. Az egyszemélyes kaland már csak azért is igaz, mert a lemezen, így a dalokban felcsendülő hangszerek mindegyikén Zola játszik. A „Valamit a semmiből” egy dinamikus akusztikus szerzemény és egyben személyes történet. A tervezés, újrakezdés, költözés, építés témakörét mutatja be a dal, többek között a négy égtáj segítségével. A naturális hangszerelés gitárközpontú, de felcsendül benne több ütőhangszer, zongora és harangjáték is. A dalhoz igen kreatív, egyedi megoldásokat felvonultató, időhurok videoklip is készült.

„A dal megfilmesítéséhez igen magasra tettük magunknak a lécet. Sok technikai megoldást és ötletet szerettem volna egybe sűríteni. Az egyik ilyen volt, hogy az időhurok, időparadoxon legyen az alappillére a történetnek. Ezt bontottuk ki, és vegyítettük az osztott képernyős, félig lassított képi világgal, mely mindegyike egysnittes. Így egy tényleg kreatív és egyedi videó készült a saját rendezésemben. Nagyon kell figyelni a megtekintése közben, hiszen a 4 jelenet összekapcsolódik egy nagy sztorivá! Olyan klipet szerettem volna alkotni, amit a közönség akár többször is megnéz, vagy mert leköti, vagy mert meg akarja fejteni, hogy mit is lát, hogyan is áll össze. Számomra a „Valamit a semmiből” egy nagyon fontos és személyes dal, nem szerettem volna egy tucatklippel elintézni.” – fűzi hozzá Zola.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás