Hétvégén erős szezonba lendül a Cinema Hall is

Cinema vibe 7

Múlt hétvégén már újra hangos volt a Cinema Hall tere, de a java még csak ezen a hétvégén kezdődik el.

Jövőre már 10 éves fennállását ünnepelheti majd a Cinema Hall, Budapest bizonyítottan legnagyobb túlélő klubja. A Városligeti helyszínre költözés tavaly beváltnak bizonyult, lévén, hogy most ősszel újra ott találkozhatunk a széles mozivászonra vetített programokkal.

A nyári pihenő alatt a háttérmunkák nem álltak meg, és a kiváló programok összeszervezése mellett jutott idő a belső tér rendezgetésére, a hangtechnika felerősítésére, a fénypark kibővítésére, miközben a színes repertoár is megmaradt, ha csak nem tovább színesedett a palettán.

Ennek függvényében szeptember 27-én már egy színesnek mondható, de mégis sötét techno éjszakával tarthatunk a Cinema Hallba, ahol Sasha Carassi és Reinier Zonneveld lesz a fő attrakció. Ezt követő hétvégén már egyből két másik stílusból válogathatunk, mert jön a University Sztiloparti, másnap pedig a Goa.hu prezentálásában fellépő Astrix, ahol várhatóan életre kelnek a vizuális elemek.

Ezt követően az ősz egy történelmi pillanattal folytatódik tovább, amikor október 11-én a Cinema Hallba érkezik Berlin egyik legismertebb klubja, a Watergate Club, akik 10 éves fennállásukat és a berlini fal leomlásának 30 éves évfordulóját is megünneplik Budapesten.

Az októberi programot tovább színesíti a Next Level csapat három külföldis bulija, a szintén három különleges külföldi fellépőt elhozó Hungry Music Night, és a hónap végén a 18 éves fennállását ünneplő The Debut tradicionális Birthday & Halloween partyja.

A naptárban még egy további eseményt találunk november 9-re, ahol a Solomun féle Diynamic kiadótól Magdalena és az Undercatt páros érkezik bejárni a fedettpályás moziteret.

Így fest a helyzet szeptemberben, de érezhető, hogy itt még nagyon sok programot kapunk majd a következő hónapokban, melyeket már nagyon várjuk, csak előbb győzzünk eljutni a fenti eseményekre! Addig bővebb infókat folyamatosan kaphatunk a klub közösségi oldalán.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás