Az elektronikus zene 6 helyszínen veszi be a Dunakanyart

Nappali, család- és kutyabarát, mindez az ország legszebb környezetében, és a legjobb elektronikus zenékkel!

A Be Massive idén nyáron valami emberfelettit fut! Nem elég, hogy a HORIZON sorozattal a Hotel President Rooftop-okon túl már olyan vidéki tereket hódítanak meg, mint a keszthelyi Festetics Kastély, vagy a Debreceni Víztorony, hanem a nagysikerű tavaszi megmozdulás után még nagyobb programmal karöltve terítik be a Dunakanyart az általuk közvetített elektronikus zenével.

A Dunakanyar legizgalmasabb helyszíneire szervezett nappali, szabadtéri sorozat július 13-i állomását Pilismarót, Visegrád, Kisoroszi, Nagymaros, Szentendre és Dunakeszi települések lakói és az oda akár biciklivel, vagy tömegközlekedéssel érkezők, netán kutyával és/vagy gyerekkel felvértezett szórakozni vágyók élvezhetik majd. Köszönhetjük mindezt annak, hogy március 30-án több százan voltak kíváncsiak az esemény első felvonására!

Ez a mostani 6 helyszín minden tekintetben jó egyensúlyt képvisel. Tökéletes panoráma a Duna egy-egy szegletében, nagyszerű piknikezési, beszélgetési lehetőség, béke, nyugalom, közös tánc és zenehallgatás. Ugyanakkor kakukktojás is akad, hiszen a nagymarosi helyszínen a zene nélküli együttlétet ápolhatjuk,  míg Visegrád legújabb helyén, a Duna partján újonnan épült Fröccsteraszon a limitált részvétel miatt belépőt kell fizetnünk.

Ezt a belépőt a helyszínen is meg vehetjük, de online is elérjük, mint úgymond „támogatói jegy”, ami interneten 1200 Ft, helyszínen 1500 Ft-ba fog kerülni. Itt érdemes tudni, hogy a visegrádi helyszínen kívül mind az 5 pont ingyenesen látogatható, de a rendezvény fennmaradásának érdekében jó, ha támogatjuk az eseményt. És jó azért is, mert a támogatói karszalagunkkal minden helyszínen 10% kedvezmény jár a fogyasztásunkból, ami a Kisoroszi Szigetcsúcson található Rácz Kertben egyenesen 20% lesz!

További fontos tudnivaló, hogy Dunakeszin, Kisorosziban és Pilismaróton az ingyenes szabadstrand is vár minket, így fürdőzéssel is összeköthetjük a Be Massive eddigi legjobb közösségi élményét.

Július 13-án, szombaton találkozzunk a Dunakanyarban, ahol lesz napfény, dunai hullámok, sok grill étel, hideg italok, sportolás és nagy, közös, masszív tánc! Az eseményben minden részletes infót megtalálsz!

You may also like...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás